Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ

   

Pályázati projektek












 

Az ETIK működésének anyagi alapját az ipari tagok éves befizetései (tagdíj) és az egyetemek által biztosított infrastruktúra adják. Az ipari hozzájárulást azonos mértékű költségvetési hozzájárulás egészíti ki, miután 2002-től az ETIK Kooperációs Kutatási Központként (KKK) működik, amely az egyetlen ilyen szervezet Magyarországon az infokommunikáció területén.

A központi támogatás újabb lendületet adott az ETIK kutatás-fejlesztési tevékenységének. Az állami források felhasználásával az ETIK új kutatási témákat indított el és meglévő projekteket erősített meg, s lehetősége nyílt arra, hogy fejlessze a kutatásokhoz hátteret adó egyetemi laboratóriumok infrastruktúráját.

Az ETIK K+F tevékenységében központi szerepet töltenek be a doktori ösztöndíjasok. Kutatási projektjeiben jelenleg 16 doktorandusz és 34 egyetemi hallgató vesz részt. Az ETIK doktori ösztöndíjasokkal kapcsolatos tevékenysége szorosan illeszkedik a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának, valamint az ELTE Természettudományi Karának doktori képzéséhez, és az anyagi lehetőségek függvényében igyekszik lehetőséget adni minél több PhD hallgatónak korszerű kutatási téma feldolgozására. A doktori képzés mellett az ETIK kiemelten támogatja a diákok kutatási tevékenységét, tudományos diákköri munkáját is.

A kutatók és a hallgatók évente kétszer tudományos ülésszakon (ETIK Workshop) - és a hozzájuk kapcsolódó kiadványokban - számolnak be a kutatásaik helyzetéről és eredményeiről.

További információkat az ETIK Workshop oldalán találhat.

 
       
   
Webmester: Samu Péter
 
 

Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központ © Minden jog fenntartva 1998 - 2011